2015. július 9., csütörtök

Kitelepült kolléganőnk jelentése a Balaton partról!

Szántódról jelentkezünk, ami egy kis falu Siófok és Balatonföldvár között. Kicsi, de annál szebb és sok programot kínál.
Innen indul például a komp Tihanyba, van könyvtára, kedves könyvtáros nénivel, van többfajta üzlete (DM, Kik, Spar stb), természetesen strandjai, melyek egytől-egyik ingyenesek, büfével, fagyizókkal, játszóterekkel jól felszerelt.

De ami még ennél is fontosabb, hogy nem kerül sokba itt nyaralni, mert ami a legtöbbe kerül, az étkezés, egyszerűen, olcsón könnyen megoldható az Erdészeti Étterem által.
4 fajta menüből választhatunk és ha ez még nem lenne elég akkor a frissen sültek bármikor kérhetünk a kedves személyzettől.

A víz, a hidegfront ellenére, finoman szólva is meleg. Ránézésre tiszta, nem vettünk belőle mintát, azaz a kislányom "párszor" beleivott, de még jól van.
A standokon, főleg hétvégén sokan vannak, de ez még az elviselhető kategória.

A Kultkikötőben állandó színházi programok szórakoztatják a látogatókat.

A kitelepült vidámparkban a gyerekek kedvükre kiszórakozhatják magukat a pénztárcánk rovására.

Este, ha bulizni vágyunk: Balatonföldváron a szórakozó negyedben, Siófokon az aranyparton, és persze Zamárdiban a Sound-on kiengedhetjük a fáradt gőzt.
Tehát kocsiba be vár a balcsi! Kicsiknek és nagyoknak egyaránt "kötelező" program!!

A közeli Krokodil parkot még nem térképeztük fel, de ami késik nem múlik

A szépen kiépített földvári központ szökőkútja

Kultkikötő  "bizalmi" könyvkikötővel (bármelyik könyv ellenőrzés nélkül elvihető, de persze, ha kiolvastuk, illik visszahozni a könyveket)

fincsi fagyizó fincsi kávéval csúszik a legjobban

Szántódpusztán kedvünkre lovagolhatunk

                             Az Erdészeti Étterem tárt kapukkal várja az éhes közönséget:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése